HTML

A szervert betöltés közben elkapta a rézfaszú bagoly.
Próbálkozz az oldal frissítésével!

Egy ongai nem felejt...

„Kadmosz a Phókiszba vezető úton hagyta el Delphoit. Találkozott Pelagón király néhány csordásával, s vásárolt tőlük egy tehenet. Az állatnak mindkét oldalon egy-egy fehér, teliholdra emlékeztető folt volt a véknyán. Kadmosz a jószágot kelet felé hajtotta, keresztül egész Boiótián, s mindaddig nem hagyta megpihenni, amíg végül a mai Théba városa helyén össze nem rogyott. Kadmosz ott helyben szobrot emelt Athénének, és az istennő föníciai nevéről elnevezte Ongának.”
(Robert Graves: A görög mítoszok 1., ford. Szíjgyártó László, Európa, Budapest, 19812, 285.)

Utolsó kommentek

  • petyalada: Naggyon jó bazdmeg! :) (2012.08.16. 11:52) A faszod álljon ketté!
  • ezüstujj: Aszittem vers lesz, nem zacskós fűszerreklám. Tudod, milyen lassú a gépem? (2012.08.16. 11:52) Fűszer a csillagokhoz
  • bubastis2: :DD (2011.04.24. 14:52) Feltámadni nehéz
  • adriennfaklya (törölt): Mi történt, Klór? Bár nem láttam Rolandot talán tíz éve, mégis hiányozni fog. A felhőket találta a... (2011.01.31. 15:01) Az ongai elment
  • kabaizoli: Aha. Magyarul: választhattál volna cizelláltabb címet is. :) (2010.09.27. 13:16) A faszod álljon ketté!
  • Utolsó 20

Vízbevető hétfő

2010.04.05. 15:18 k.kabai l.

 
Végtelenül bölcs lehet az, aki pontosan meg tudja mondani, hogyan lett a feltámadásra emlékező ünneppel azonos időpontba szintetizált, „pogány” eredetű, a termékenységkultuszból eredeztethető locsolkodás hagyományából a gyermekkorúak számára az anyagi javak, a felnőtt férfiaknak pedig a minél gyorsabb és alaposabb, de egyszersmind legális (sőt már-már el is várt) berúgás hajszolása.

Bár Ongán is nagy hagyománya volt a falu szinte összes háza végigjárásának, magam már gyerekkoromban sem igen vettem részt ilyesmiben, épp elég volt a kötelező körök lefutása a rokonlátogatások során. Később pedig már ezt is erősen hanyagoltam, ám mindig valami dermesztő érzéssel vegyes csodálkozással tekintettem az elszánt ongai fiatalokra, akik halált megvető bátorsággal vágtak neki kora reggel az útnak, mely során végigjárták mindegyik helyben élő valahavolt tanárnőjüket, volt osztálytársukat, szerelmeiket (a korábbi alkalmi szeretőket érthető okokból nem keresték föl). Eme „nagy” hétfő utolsó stációja mindig a „központ”, a Fa (hivatalos nevén: Vermek) kocsma volt (persze csak a Muskátliban tett, szintén „kötelező” látogatás, kölni- és porhintés után), ahol aztán — az erősen korrodált zakókat levetve, felszabadultan gyűrve a nyakkendőket az élre vasalt, húgyfoltos öltönynadrágok zsebébe — le lehetett kerekíteni a történések ilyen-olyan éleit; és itt már nem is a gyűjtött forintocskák, hanem az út közben tett sértő vagy épp hízelkedő megjegyzések, valamint egyes vitát érdemlő hölgyemények minőségi és mennyiségi kérdései jöhettek számításba. Idáig elérve a fogyasztás sem lehetett kérdéses, és voltaképp könnyen kiszámítható is volt ennek praxisa: a látogatások során mutatott aktivitás (hétköznapi szóhasználatban: mohóság), és a belső zsebekbe kötelezően elhelyezett laposüvegek tartalmi viszonyai fordítottan aránylottak a helyben fogyasztás mutatóihoz, vagyis konkrétan mindenki részegen érkezett, és belátva, hogy azért még mindig nem rúgott be kellőképp, igyekezett a megkezdett dolgot befejezni. Ez akár odáig is vezethetett, természetesen, hogy egyesek úgy döntöttek este tíz körül, a korábbi alkalmi szeretőt mégiscsak meg kell locsolni, mindenféle értelemben persze. Ez utóbbi eredményeiről nincs, mert nem is lehet pontos és hitelt érdemlő adat, legfeljebb csak ködös, nosztagiával és irigységgel elegy elképzelés — nem úgy, mint a másnapi állapotokról, amikor az ember leginkább vízbe vetné magát.

1999 húsvét hétfőjén, délelőtt kilenc tájt láttam egy férfit Ongán, makulátlan öltönyében fészkelődött a szomjúság fájdalma, mint a félsz: épp kidobták a vasútállomáshoz legközelebbi kocsmából (melynek neve beszél: Köcsög), mert annyira részeg volt, hogy már megszólalni se nagyon bírt. Bicskában feküdt keresztbe a kerítésen, s úgy próbálta kölnisüvegét kibontani, nyilván a belsőleges felhasználás célzatával, ám ahogy az üveg kiesett kezéből és összetört a betonjárdán, halkan sírni, majd jajveszékelni kezdett. Mélyen átéreztem e szomorú férfi kínjait. Tíz perccel később, amikor ismét arra haladtam el, már csak arra volt leginkább kíváncsi az árokban ölelgetve biciklijét (és útbaigazításomat el nem fogadva), hogy ugyan merre is kell Ongára menni.
 

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét alkohol fa kerékpár hétfő onga

A bejegyzés trackback címe:

https://onga.blog.hu/api/trackback/id/tr381896391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.