Egy velem egykorú ongai férfiember (konkrétan évfolyamtársam volt általánosban), valamikor a helyi temetkezési vállalkozó segédjeként dolgozott (vagy talán még most is): ő öltöztette a halottakat és rendezte el a koporsó- és egyéb ravatali díszeket. Egy ilyen alkalommal — ki tudja, milyen okból — elkezdett vetkőzni a holttest mellett, háttal az ajtónak, amelyen belépett a pap, aki pedig a helyzeten nyilván nem kicsit rökönyödve meg, talán emelt hangon kérdezte tőle, hogy ez most ugyan micsoda, mi van már itt. Emberünk megfordult (legalább félmeztelen lehetett), s egyébként is kancsal tekintetével csak ennyit mondott:

— Az van, bátya, hogy megfordult a kereszt.