Sokat gondolkodtam azon, hogy mi történik este Miskolc és Onga között. Ahogy a busz elmegy az áthúzott Miskolc-tábla mellett, hirtelen lekapcsolja a sofőr a belső világítást, és kintről is elfogynak a fények. Olyankor leteszem a könyvem, és nekidőlök az üvegnek. Nincs senki a buszon talán, és az ablakon túl se tűnne olyan egyenesnek a tér, ha nem haladna el mellettünk néhány autó.
Tulajdonképpen mindegy is, tudni elég, hogy van. Még inkább: kell, hogy legyen. Körvonalain belül átrendeződhetnek az emberek, át mernek rendeződni a homályban. A Városház tér karácsonyi giccsparádéját csodálóból a falusi egyszerűségbe. Időt hagynak, hogy tudj örülni annak a négy hullócsilagnak, amit először észreveszel, azoknak az alig világló karácsonyfáknak, rénszarvasoknak a villanypóznákon. Mert ünnep van, és legalább ilyenkor legyen valami jó. Családok együtt, és örülni annak, hogy futotta valamire, legalább arra, hogy idáig eljöttünk.
De azért valami mégis más. Összebújik a világ, mert félti a seggét a leghosszabb éjszakán.
Utolsó kommentek