A szomszéd falvak lakói előszeretettel nevezik az ongaiakat gúnynevükön görhésnek, különösen élen járnak ebben az ócsanálosiak, akik nyilván az önállótlanságukból fakadó frusztráltságukat vezetik le ezzel (Ócsanálost 1950-ben csatolták közigazgatásilag Ongához). A görhe afféle kukoricalepény, melynek „szegény” formája gyakran volt kenyérpótlék korábban a helyi jobbágyok, zsellérek asztalán.
Merthogy ebben a görhében elvétve volt csak cukor vagy zsír: a vízzel elkevert kukoricalisztet vagy -darát éjszakára állni (dagadni és édesedni) hagyták, majd kemencében sütötték ki — valóban kenyérpótlék volt ez, s nem desszert, mint a mátraderecskei Kismagdi gazdaaszony receptjében: A kukorica darábú főzzíl hideg vízbe olyat, mintha tejbegrízt főzné. Tegyí belíje sót, kristálycukrot, oszt jú sűrűre főzzed.Szerencsés az, aki már csak így emlékszik a görhére, nem úgy, mint például a szüleim emlékeztek a barna (fekete-)kenyérre.
Zsírral kennyé meg egy tepsit, az ódalát is.
Ha megfűtt a gríz, keverjé belé egy csomag sütőport, ha még nem elíggé ídes, ízesiccsed meg. Öncsed az egíszet a tepsibe, és sütőbe süssed meg, mint a süteményeket. Ha kihűlt, akko szeljed csak fel.
Tálaláskor tegyí melléje egy kis lekvárt.
A vendég elejibe tegyí egy pohárka savanykás mátraalji borocskát.
Amúgy meg, édes öcsém, görhés a kurva anyád, hogy egy több évvel ezelőtti ongai terepmunka egyik gyűjtését idézzem.
Utolsó kommentek